Palacsinta party

Péntek estére szerveztünk egy "palacsinta party"-t. :)  Sokszor eljárogatunk ide-oda, de ez volt az első alkalom, hogy nálunk szerveztünk egy összejövetelt. Meghívtuk az erődünkbe az újdonsült erasmusos barátainkat, akik könnyen elcsábultak a nutellás palacsinta hallatán :P.   

Nagyon nemzetközi társaság gyűlt össze: egy német és két belga lány, egy finn és egy cseh srác és mi négyen magyarok. Mindannyian különböző francia nyelvtudással, ami persze vicces pillanatokat szül olykor :D Kilencen...., kicsit aggódtunk is, hogy ennyi ember hová tud majd leülni, és miről fogunk majd enni, mivel két székünk van és két tányérunk :) de megoldottuk a problémát IKEA-s papír eszközökkel és a székhiányt egy kis szoba átrendezéssel. :)

A palacsinta nagyon finom lett :D 

Voltak akik jobban élvezték magát a sütögetést :D  

Zsófi és Joci belevitték kreativitásukat minden egyes palacsintába! 

még az utolsóba is  :)

Ebben az estében nekem az tetszett, hogy nyugodtan beszélgethettünk egymással, ismerkedhettünk, amire a bulikban nem nyílik lehetőség.
De jó kis társaság kezd kialakulni :)

Megünnepeltük Ágnes kisasszony névnapját

Ági és a nutellás crepes megható találkozása:)

Szia anyu, ezt ettem ma ebédre!

Fuss Forest, fuss!

Mint lelkes futók és komoly sportmúlttal rendelkező egyének ( főleg én ^^) már a kiutazásunk előtt elhatároztuk, hogy futva is bejárjuk Lyon-t. Én ezt már nagyon vártam, mert bár nyáron lelkesesen róttam a kilométereket, az elmúlt pár hónapban semmit nem mozogtam, leszámítva otthon este 11 és 12 között szobámból a konyhába vezető utat..

Tehát az elhatározás már megvolt, ugyanakkor az időjárás még nem akart kedvezni nekünk. Elég hideg van még Lyonban, sokszor sapkában és kesztyűben járunk, szóval igazán télies még az időjárás, csak hó nem esik. Az első napokban ( vagy inkább hetekben..:) leginkább az ügyintézéssel és a város, lakhelyünk felfedezésével voltunk elfoglalva, de a hét elején engem már megszállt a kis ördög, hogy fel kéne húzni a futócipőt. Mivel a héten még csak előadások voltak az egyetemen, eléggé ráértünk. Szerdán egyikőnknek sem volt órája és az idő is szebbre fordult, úgyhogy arra indítványoztam a többieket, hogy tartsuk meg az első futóedzésünket. Joci és Ági is lelkesen beleegyeztek, úgyhogy délután fél 2 felé elindultunk Jocitól a város felfedezésére.

Először a Rhone partjára futottunk ki ( ez elég közel található Joci lakásához) és a rakparton tettünk meg 6 kilométert. Nagyon jó érzés volt, hasonlított kicsit a pesti rakpatra, de itt a kocsiktól teljesen elkülönített részen lehet futni egy átlagos hétköznapon is, nagyon szép a táj, a folyó hozzánk közelebb eső oldalán igazi franciás hangulatot árasztó házak találhatóak, míg a túloldalon Vieux Lyon dimbes-dombos vidékében lehet gyönyörködni. Ennyit az útikönyvszerű leírásról,a lényeg, hogy tényleg nagyon jó ott futni, az első 6 kilométer úgy telt, hogy szinte észre sem vettük, pedig otthon azért észreveszem....:))

A cél a Tete d'Or neveztű park volt, ez Franciaország egyik legnagyobb parkja, 1857-ben nyitották meg, a Central Park-kal egy időben. A park eredetileg botanikus kertnek készült, tehát tele van rengeteg gyönyörű virággal és ritka fafélékkel, ebből a virágokat most még nyilván nem láttuk, de szerintem nagyon ígéretes volt a látvány így is. :) Itt található még Lyon állatkertje is ( a beteg elefántokkal:)).

Tete d'Or bejárata



A park nyáron:)
 

A parkba megérkezve futottunk egy egész kört a park körül, ez körülbelül 4 kilométer lehetett. A hely gyönyörű, a futóút nagyon jól kiépített, szinte olyan érzése van az embernek, mintha egy messzi erdőben futna.

Majd miután visszaértünk a park bejáratához, úgy döntöttünk, hogy a hazautat is futva tesszük, valamiért túl sok energiát éreztünk magunkban, ennek  a mai napig tartó izomláz lett a következménye,de azt hiszem, mondhatom, hogy megérte :).

Útvonalunk: kék oda, piros visszafelé

Hárman a parkban

Ágival a park bejárata előtt

Fourviere

Ma a Fourviere-n jártunk, ahonnan gyönyörű a kilátás az egész városra. Azt hiszem ide még sokszor el fogunk látogatni! 

Paris

Ezzel mi is egyetértünk :) úgyhogy már meg is vettük a vonatjegyeket! Az első szünetünkben, február 24-től 28-ig meglátogatjuk a francia fővárost. Már nagyon várjuk ;)

Ügyintézés

Az első napok meghatározója a papírmunkák elvégzése és néhány fontos dolog beszerzése volt. Az erasmusos ügyintézés nehezítő tényezője, hogy az összes papír egy láncolatot képez, rosszabb esetben egy ördögi kört! :) mert szükségünk lenne az egyik dologra, de ahhoz kell egy másik és így tovább...

Felsorolni nagyon nehéz, de lássunk néhány fontosabbat: 

A szálláshoz: evőeszközöket, tányérokat kellett beszereznünk, csináltatnunk kellett lakásbiztosítást, internetet intéztünk (ami elég nehézkesen zajlott), kiderítettük hol lehet mosni.

Az iskolához: szintén kellett biztosítást készíteni, csak ezután kaphattuk meg a diákigazolványunkat, miután kaptunk diákigazolványt vásárolhattunk diák bérletet a közlekedéshez, amihez kellet igazolványkép. Csilla ezt a bérletpénztárnál elhelyezett fényképautómatánál készített. Ez is egy újabb élmény volt. 

Csilla és Joci 

Miután lett diákigazolványunk feltölthettük készpénzzel, hogy utána a menzán fizethessünk azzal és a menzás pénztáros néni ne kérdezősködjön tőlünk minden ebéd előtt 10 percet, hogy miért kérünk ebédjegyet. Érthető tehát mennyire örültünk a diákunknak

. 

Zsófi, Csilla, Ági

Majd francia bankszámlát kellett nyitnunk, amivel már tudtunk venni francia sim kártyát a telefonunkba. 

És holnap már mehetünk is az elkészült bankkártyánkért! 

Nem tudom pontosan mi vár még ránk, de lassan szépen a végére érünk! (Csak nehogy addigra újra kelljen kezdeni, mert már megyünk haza)  :) 

Vicces történetek

Már az első pár napban rengeteg élménnyel, emlékkel és persze vidám sztorival gazdagodtunk.

Sőt! Már az otthoni repülőtéren érdekes mondat csapta meg a fülünk. A terminálban a kapunál szerettünk volna egy képet készíteni. Nem voltunk elkésve a becsekkolással, még a beszálláshoz is volt idő, de az Airfrance repülőtéri dolgozója odaintet nekünk: Önök is Lyon felé jönnek? Igen? Akkor siessenek, megpróbálunk hamarabb elindulni!  :D

A második Lyon-i esténken, megkezdve az ismerkedést elmentünk a városba beülni egy bárba egy finn sráccal és egy kanadai lánnyal. A főtérre volt megbeszélve a találkozó, onnan a főutcán sétálva indultunk a bárhoz. Amikor is egy csapat fiatal francia elkezdett közelíteni felénk, majd rájöttem, hogy konkrétan hozzám jönnek, eléggé elcsodálkoztam. Az volt a feladatuk egy vetélkedő részeként, hogy egy szőke lánnyal készítsenek egy fényképet. Ezért rohamoztak meg, és ez lett az eredménye:  :D

Az első találkozásunk a Lyon-i menzával elég nehézkes volt. Péntek dél volt, amikor már nagyon kevesen vannak az egyetemen, így a menzán is. Az iskola útvesztőjében Csilla és Én megtaláltuk az ebédlőt az alagsorban, besétáltunk és egyszerűen arra gondoltunk, hogy veszünk két menüt és pénzzel kifizetjük. Mit is gondoltunk??? pénzzel? 3,10 eurot akkor vesz el esetleg a pénztáros néni, ha pontosan adjuk neki. De hát akkor mit kell tenni, ha még nincs diákigazolványunk és azzal kellene fizetni? A konyhás nénik magyaráztak: ticket, ticket, lá-bas, lá-bas...hát igen, de milyen jegyet és hol az az ott? Majd miután hiába mondtuk, hogy igen értjük, de mégis merre, Csilla elment megkeresni a ticketet, ott, de jó pár perc után egy jeggyel tért vissza, mert azt hitte tőlem elfogadták a készpént. Végül a néni megsajnált minket és azt mondta gyorsan mennyünk tovább. Így az első iskolai ebédünk 910 Ft volt: két főétel, két saláta, két alma.

Jaj de trógerek vagyunk :D

A következő kis történet már önmagában is egy helyzetkomikum. A Jean Moulin 3 egyetem gazdasági képzésén a 21. században papíron kell jelentkezni az órákra.  ???  Franciaországban, ahol minden digitalizálva és modernizálva van?  Mi még csak-csak megértjük, de az amerikai srácok, akik éppen az érintőképernyős laptopukat babusgatják, akiknek már a Nagypapájuk sem papíron vette fel a tárgyait nem igazán.
 Szóval először le kellett adni az előadásokra való jelentkezést külön a mesteres tantárgyakra és külön az alapképzésesekre. Majd péntek dél és kettő között lehetett segítséget kérni a gyakorlatok felvételében. Ez egy picike teremben zajlott, ahol egy, hatalmas kerek asztal volt, amit körülültek az értetlenkedő erasmusosok és beborított a rengeteg papír. Mivel előtte való este zajlott az erasmusos welcome party, így nem sikerült túl korán felkelni. Fél kettőre beértünk a suliba, a nemzetközi irodában találkoztunk a még akkor ébredező Jocival, és mi ketten úgy döntöttünk előbb a menzát látogatjuk meg, mielőtt bezár és majd délután leadjuk a papírokat.
 Mikor visszamentünk a kis terembe Csillához az ebédből, láttuk, hogy hiába múlt  el két óra ugyanúgy ül ott mindenki. A helyzet változatlan. Egy orosz fiú pontban kettőkor toppant be, rénszarvasos pulcsijában, szőke hajával kissé olyan hatást keltett, mint aki épp most érkezett a sztyeppékről. Teljesen ártatlanul megkérdezte, hogy mi folyik itt, majd miután az egyébként végtelenül türelmes koordinátor srác felvilágosította, hogy hát itt éppen gyakorlatokra feliratkozás zajlik, Nyikolajunk meglepődve közölte, hogy ő még az órakatalógust sem látta, egyébként is ma érkezett, úgyhogy tőle ne várjanak sokat. Pár percig nézegette a katalógust, megkérdezte, hogy sok matek van-e a mikroökonómiában( ??:), miután erre igen választ kapott, úgy döntött, azt inkább nem veszi fel..( bölcs.:)
Végül csatlakoztunk hozzájuk a tanácskozásba és még akkor is ott ültünk, amikor már rég senki nem foglalkozott az órafelvételekkel. Mindenki örült a társaságnak, senki nem akart felállni. Viccesen nézhettünk ki egy külső szemlélő szemével. A kerek asztal beszélgetés nehezen oszlott fel.
      Ági

On y va!

Ágival január 3-án érkeztünk Lyon-ba, Franciaország második legnagyobb városába, a gasztronómia fővárosába. Hogy is kerültünk mi ide? Előző tavaszi félévben mindketten megpályáztuk az Erasmus- ösztöndíjat, amit a BGF jóvoltából meg is kaptunk. Franciaország, mint úticél, elég egyértelmű volt mindkettőnk számára, hiszen otthon is francia képzésben tanulunk, így ez egy jó lehetőségnek tűnt, hogy javítsunk még francia tudásunkon.

 Én személy szerint mindig gondoltam rá, hogy milyen jó lenne kipróbálni ezt az Erasmust ( már csak a méltán híressé vált Lakótársat keresünk film miatt is:), de ahogy teltek az éveim a felsőoktatásban, kezdett egyre távolibbá válni ez a terv. Szerencsére a suli döntésre kényszerített, mivel a mi szakunkon csak negyedik félévben lehet Erasmusra menni, később nem, úgyhogy köszönhetően a klasszikus 'most vagy soha' helyzetnek, úgy döntöttem, bevállalom. Lyon jó úticélnak tűnt, mivel kellően nagy város, ám de nem akkora mint Párizs, kevésbé drága, én eddig csak jókat hallottam róla és eddigi tapasztalataim után, én se nagyon tudnék mást mondani. Jó a fekvése, közel a tengerpart, a hegyek ( ha valaki síelni szeretne), Párizs, Genf, vonattal (TGV) kb. minden 2 órán belül elérhető. Arról a fontos szempontról pedig ne feledkezzünk meg, hogy a klímája is igen kellemes, déli fekvése miatt kevésbé van hideg, mint pl. Budapesten ilyenkor és remélhetőleg a tavasz is hamar beköszönt majd.

Már több mint 2 hete tartózkodunk itt, de a blog íráshoz csak most értünk el, mert annyi adminisztrációs és mindenféle más teendő várt ránk itt kint, hogy erről most el is gondolkoztam, hogy szeretnék-e írni:)

A lényeg, hogy a francia bürökrácia nem véletlenül híres- hírhedt, mindenhez nagyon sok papírt kell beszerezni, ami az elég szűk nyitvatartások miatt, nem könnyű. Franciaországban a szerda például több helyen szünnap, nincs oktatás az általános iskolákban, és szerintem több hivatalban sem dolgoznak ( a kollégiumunk titkárságán legalábbis biztos hogy nem..:). Az ebédszünetek is elég hosszúra nyúlnak itt, a Magyarországon megszokott 40-60 ( néhol 30!) perc helyett, itt a franciáknak általában 2 óra áll rendelkezésükre, hogy szépen megebédeljenek. Ezzel alapvetően nem is lenne semmi gond, ha őszintén belegondolunk, tényleg nem olyan jó érzés 15 perc alatt befalni egy fura kinézetű szendvicset, de mi egyáltalán nem ehhez vagyunk szokva.

A menza amúgy itt nagyon jó. Én azt hiszem hiteles véleményt tudok formálni erről a 16 éves menzai múltammal ( a bölcsöde-óvoda-általános iskola- gimnáziumi menzák) nagyon sok élményt szereztek nekem, de inkább szociális, mint kulináris téren.Itt egy menü 3 Euro 10 centbe kerül, ami nagyon jó árnak számít, és ezért cserébe többféle meleg kaja, saláta és desszert közül választhatsz.

A szállásunkat még otthonról foglaltuk Ágival, a suli segítségével, egy kollégiumban ( itt CROUS) kaptunk szállást. Itt a kollégiumok kicsit máshogy működnek mint itthon. Vannak hagyományos felépítésűek is, mikor egy emelethez tartozik egy fürdő és egy konyha, de általában a szobák kis apartmanhoz hasonlítanak kis külön konyhával és fürdőszobával. Ami számomra nagyon meglepő, hogy itt általában a szobák egyszemélyesek, tehát a hagyományos 4en lakunk egy szobában dolog itt szóba sem jöhet. Léteznek T2-ök, amik általában egy pár elszállásolására vannak kialakítva, tehát vagy egy francia ágy található bennük, vagy esetleg két külön ágy, de pl. én olyat nem is nagyon láttam, ahol két külön szoba lenne.

Mi egy T1 bis-ben lakunk Ágival, ez egy viszonylag nagy szobából áll, 2 külön ággyal, egy kis konyhával és fürdőszobával. Szerintem elég jó állapotban van. Én lélekben már  igyekeztem otthon felkészíteni magam a várható koszra meg kényelmetlenségekre,de igazándiból pozitívan csalódtam. Lehet, hogy csak túl negatívan képzeltem el, de ahhoz képest, hogy nem fizetünk helyi körülmények között annyira sokat a szállásért, egész tűrhető a szobánk.:)

A kollégium elhelyezkedése nekem nagyon tetszik. Bár kicsit távol van a sulitól (30-35 perc), hamar be lehet érni a központba és ami a legjobb benne szerintem, hogy az óvárosban ( Vieux Lyon) található. Ez eléggé emberfüggő, hogy ki hol szeret lakni, én személy szerint odavagyok ezekért a régi házacskákért, mindennek ilyen nagyon régi, igazán franciás hangulata van.

A mi épületünk egy hegynek a tetején található, ami napi hegymászást jelent számunkra.

 Erre mondhatni egyikőnk se volt felkészülve, én, mint őshonos pesti, elég ritkán merészkedtem a budai hegyek oldalára és Ági se nagyon mászott hegyet Debrecenben, így amióta megérkeztünk konstans izomlázzal küzdünk.

Külön jó, hogy az iskolába / városba el lehet jutni különböző buszokkal, de napi közlekedési eszközünk a sikló is, amit itt nem turistalátványosság mint otthon, hanem mindennapos használatban van, érvényes rá a bérlet és sokan használják.

Muszáj megemlékeznem arról a horrorisztikus élményről, hogy megérkezésünk első napján, kézzel húztuk fel a bőröndjeinket a hegyre ( ezt fejenként kb. 35-38 kiló súlyt jelentett laptoppal és mindennel együtt), én majdnem biztos voltam a halálomban, de több mint 2 óra után elértünk a suliból a szállásra ( ^^).

 Egyébként az utcán mindenki nagyon segítőkész, mi rengeteget kérdezgettük az első napokban, hogy mi merre van, mindenki nagyon kedvesen megmutatta, sőt többen el is kísértek minket megmutatni bizonyos helyeket.

Következő bejegyzéssel Ági fog jelentkezni, addig is itt egy kép rólunk a főtéren ( Bellecour):

 

 

                                                      Csilla